2017. május 17.

Tudta, hogy Európában van egy 134 éves teaültetvény?

P3244079
Vincze Barbara
2017.05.14. 17:43

Március vége felé érkezünk a Sao Miguel sziget északi partján fekvő Chá Gorreana nevű teaültetvényre (a chá teát jelent), mint megtudjuk, remek időzítéssel, pont előző nap kezdték el az ősz közepéig tartó szüretet. A laikus számára átláthatónak tűnik a munkamenet: négy férfi vonul a teasorok tetején szánkázó teaszüretelő géppel, amire egy zsák van kötve. Utánuk ballag egy zsákos ember. Amikor a sor végén a levágott tealevelekkel megtelik a zsák, leszedik, a zsákos újat ad, felszerelik és nekilátnak a sor másik felének (itt egy videó, úgy érthetőbb).

Kis szerencsével ezt már az autóból láthatja az ültetvényre érkező látogató, aki parkolás után hipp-hopp, máris a szárító- meg szortírozógépek mellett találja magát. Működik ugyan az épületben látogatóközpont üzlettel és teázóval (plusz fantasztikus, hogy úgy mondjam, kézműves fagyival); de a bejárati ajtó egyenesen a gyárba nyílik.

Nincs semmi titkolnivalónk. És amit mi készítünk itt, az nem olyan, mint a tej, nincs benne semmi romlandó.

- mondja a Cha Gorreana egyik vezetője, Madalena Mota, amikor a transzparencia okairól faggatom. Ő az ültetvényt vezető család hatodik generációjának tagja, testvérével, Sara Motával együtt irányítja az üzemet. A másik ok alighanem az azori emberek jóindulatában keresendő: bizalommal fogadják az idegeneket is.

És ezt nem az egzotikus helyszín szédítő ereje mondatja velem, hanem a mindennapok tapasztalata.

Százharminc éves családi biznisz

A jelenleg kuriózumszámba menő családi gazdaságban 1883-ban szüretelték az első tealeveleket. Az pedig, hogy máig fennmaradt az ültetvény, csakis a felmenők elszántságának és vízióinak köszönhető. „Fontos, hogy a családban maradjon a biznisz, hiszen nálunk van a tudás" – magyarázza Madalena. „Itt születtem és itt is nőttem fel – mutat a gyárral szembeni lakóházakra. "Kiskorom óta iszom a teát, amit megtermelünk. Ez itt az életem."

A testvérpár apja rengeteget dolgozott azon, hogy prosperáló gazdaságot alakítson ki. „Az 1974-es szegfűs forradalom után nagyon sok gondunk volt. Mindenki azt tanácsolta, hogy zárjuk be a gyárat, de az apám nem akarta. Szociálisan érzékeny ember volt, aggasztotta, hogy mi lesz az itt dolgozó emberekkel. Úgyhogy belevágott egy másik munkába és abból tudta finanszírozni a teaültetvény működését.” Jelenleg 48 alkalmazottjuk van, és közel negyven hektáron művelik a teát.

Energia vízből? Bruhaha!

Az ültetvény ma is a dédnagyapa víziójának köszönheti a létét, pedig a maga korában mindenki bolondnak nézte. Ragaszkodott ugyanis hozzá, hogy ők maguk termeljék meg azt az energiát, ami az ültetvényen és a gyártási folyamatok során szükséges. Terveihez a földjén végigfutó patakot használta fel és abból alakított ki egy vízenergiára épülő rendszert. „Sokan őrültnek tartották, mert az egész rengeteg pénzbe került, és akkoriban nagyon hittek a gőzgépekben. Aztán az 1920-as évekre mégis elkészült, és a sao migueli emberek itt láttak először mesterséges világítást."

(A hegyekből érkező víz útját egy félórás könnyű, bár kicsit emelkedő sétával egészen egy vízesésig követni lehet. Abszolút érdemes.)

„Ha meg kellene vásárolnom a teagyártáshoz szükséges energiát, az annyira megemelné a teánk árát, hogy nem tudnám eladni. De mivel a víz a mienk, a mai napig fenn tudtunk maradni” – magyarázza Madalena, mekkora hatása van még ma is a dédnagypapa leleményének.

Biztos benne, hogy az ötlet nélkül ők is a többi azori teaültetvény sorsára jutottak volna, akik képtelenek voltak lépést tartani az olcsó ázsiai teákkal, és mára ezt a domboldalt se teabokrok pettyeznék, hanem a legtipikusabb azori látkép, a tehenek.

Már csak ketten vannak talpon

A tea egyébként az 1870-es években a narancsot váltotta fel, miután egy járvány következtében Sao Miguel valamennyi narancsfája elpusztult. A narancsvész után többen fogtak teatermesztésbe, a tea fénykorában összesen 300 hektáron szüreteltek teát. Indiából, Kínából és Brazíliából érkező teafajták keveredtek azorivá, ami a széllel és az esővel szemben is ellenálló. Aztán az első világháborúval megcsappant az ültetvények száma, 1966-ra már csak öt üzemelt a korábbi 14 azori teaültetvényből, a mai napig megszakítás nélkül pedig csak a Gorreana teagyár húzta ki.

Pár kilométerrel odébb, a Porto Formoso nevű halászfalu fölötti domboldalon van még egy visszatérő: két évtizednyi szünet után 16 éve újra üzemelni kezdett a Chá Porto Formoso nevű gyár. Ők hat hektáron állítanak elő manufakturális módon kis mennyiségben teát. Az üzemet 1920-ban alapították, és fénykorában még exportra is termelt. Kicsi, bájos látványültetvény ez: a teasorok az óceánra néznek, múzeum, vezetett üzemlátogatás, körséta és a végén egy csésze tea, plusz helyi ételek várják a látogatót. Továbbá elképesztő kilátás az ültetvényekre és a falura.

Fekete, zöld és oolong

„Ortodox módon, azaz hagyományos, főleg kézi feldolgozással készítjük a teát, háromfélét: fekete, zöld és oolong teát" - térünk vissza Madaléna Motához és az ő teáihoz. "A betakarításra akkor kerül sor, amikor az ágak többségén három levél van. Mivel minden levél más korú, a kémiai összetételük is eltérő. Mindegyik levéltípus más ízt és aromát ad a teának – de ezt a különböző feldolgozási módszerek is befolyásolják. A teánkat csak kis mennyiségben és viszonylag drágán tudjuk előállítani” – magyarázza. A tea árát az is emeli, hogy az Azori-szigetek Portugália része: „Európában vagyunk, korrekt bért fizetünk a munkatársainknak, akik rendesen be vannak jelentve, biztosításuk van"

Bangladesben napi 50 centet kapnak a teaföldeken dolgozók.

Angliában is megterem

A teát az örökzöld teacserje (Camellia sinensis) szárított leveleiből vagy rügyeiből nyerik, ami Ázsiából terjedt el a világon. Elsősorban a trópusi és szubtrópusi éghajlatot kedveli, de egyes fajtái az óceáni éghajlaton is eléldegélnek, így lehetséges, hogy az Anglia dél-nyugati csücskében lévő Truro speciális mikroklímáján is megterem. Amúgy Sao Miguel és Truro mellett Európában csak Szocsi mellett, a Fekete-tengernél vannak teaültetvények.

A végeredmény egy megfizethető prémium tea. Évente hatvan tonna teát készítenek, aminek kétharmadát az Azori-szigeteken értékesítik, nincs olyan azori bolt, ahol ne lehetne kapni. Egy 100 grammos zacskó valamivel több, mint három euróba kerül, azaz olcsóbb, mint a Magyarországon kapható minőségi szálas teák, szóval nem egy luxustermék. A fennmaradó egyharmad pedig exportra megy, főleg Németországba, Franciaországba, USA-ba és Kanadába. Hozzánk legközelebb Ausztriában kapható a Gorreana tea.

Száznyolcvan éves gépek

Az azori-szigeteki teagyárban ma is az ültetvénynél is régebbi, az 1840-es évekből származó, masszív és hangos Marshall-gépekkel dolgozzák fel a tealeveleket. A gyár történetének elmúlt bő 130 évében egyébként is csak apróságokon változtattak, például a csomagolást pár éve már nem kézzel végzik, a teafilter is változott, idén év elején pedig vásároltak egy új teaszárító gépet, amit épp látogatásunk előtti napon avattak fel. Madalena Mota meg is mutatja a folyamatokat: lendületesen vezet körbe az üzemen, ahol portugál és angol feliratok jelzik, hogy az adott helyiségben mi történik a fonnyasztástól az erjesztésen át a szárításig.

Bizonyos esetekben szomorú, más esetekben kifejezetten szerencsés, hogy a cikkeket nem lehet szagokkal illusztrálni. Most szomorú, mivel őrületes illatokkal találkozunk a gyárban: a kesernyésen édeskéstől a (meglepetés!) tömény teaillatig. A munkagépek mellett haladva Madalena megjegyzi, hogy a gyár csak a második kedvenc helyszíne, az első az, amikor minden reggel 8-kor kimegy a „fiúkkal”, azaz a munkásokkal a teaföldekre és megbeszélik, mi lesz az aznapi tennivaló.

Körbetúrázható tea

Bárki kipróbálhatja ezt az életérzést, mivel a teaföldeken kiválóan kitáblázott túraút vezet végig, ami semennyire sem bonyolult, ám hatalmas élmény. Ráadásul a gyár körüli turistatömeggel ellentétben a teaültetvények között vezető három és fél kilométeres úton nyugalom van; mi csak az említett fiúkkal és két kis kirándulócsoporttal találkoztunk.

Az mondjuk kicsit meglepett, hogy kb. kétszáz méterenként kétszavas, portugál-angol üzeneteket hirdető táblákat szúrtak a földbe, mint például, hogy egyenlőség = a javak megosztása vagy egyenlőség = integráció. Később Madalenától megtudom, hogy a táblák kihelyezése a bő húsz éve regnáló azori szocialista kormány ötlete volt, mivel úgy gondolták, rengeteg turista jön ide, áramoljon csak a mensagem, azaz az üzenet. A cégvezetők pedig rábólintottak, mert az üzenetek tartalma összecseng az ő értékrendjükkel is. Így ha önmagában a látvány nem volna elegendő, a teasorok között ballagva olyan dolgokon is el lehet mélázni, mint a nem-állami szocializmus lehetősége vagy a közösségi tulajdon létjogosultsága.

Finom és bio

Majdnem három hónapja élünk az Azori-szigeteken, és mindennap iszunk azori teát. Amit kortyolgatunk, az leegyszerűsítve a teacserje (Camellia sinensis) megszárított levele forró vízzel felöntve, de hogy ez milyen ízt ad ki, egy halom dologtól függ. Függ a már említett feldolgozástól, függ attól, hogy a Föld mely pontján terem, ott milyen a klíma, a növényt milyen magasságban ültették, milyen irányból és mennyit süti a nap, milyen a talaj és még egy sor – a borhoz hasonlóan – könnyen misztifikálható dolog közrejátszik.

Az itteni tea nagyon karakteres és zamatos (mint amúgy kb. minden étel az Azori-szigeteken), ínyenceknek is garantáltan bejön. Ráadásul bio. A Gorreana tea bio-minősítési folyamata éppen zajlik és elég jók az esélyek: amellett, hogy kedvez a teának az itteni nedves óceáni-szubrópusi klíma, nincsenek természetes ellenségei, így az azori tea teljesen növényvédőszer-mentes.

Forrás: http://index.hu/kultur/eletmod/2017/05/14/azori_tea_teaultetveny_cha_gorreana/